A Megváltó Krisztus szobra lábánál, a Cukorsüveg-hegy tetején, a Karnevál közepén, az Ipanema és a Copacabana habjaiban

Biztos ismered a viccet, hogy mi az USA fővárosa: “Nyújork” vagy “Nevjork”? A válasz persze Washington, pontosabban Washington D.C.
Hasonlóképp lehetne egy ilyen játékos, vicces kérdés Brazíliára is, hogy mi a főváros: “Riódezsánéró” vagy “Riódehaneiro”? Rio de Janeiro ugyan főváros, csak épp nem Brazíliáé, hanem az ország azonos nevű államáé. Brazília fővárosa Brazíliaváros.
Mégis talán, ha valaki kimondja, hogy Brazília, a többségnek valószínűleg Rió ugrik be elsőként.

Sokszor kérdezik tőlem, melyik hely tetszett eddig a legjobban, és hova látogatnék vissza a legszívesebben. Ilyenkor sohasem kell sokáig gondolkoznom, mert a válaszom rögtön Brazília. Biztos sokat járul hozzá, hogy öten voltunk barátok, de az együtt töltött időn felül az ottani élmények, az emberek, a kultúra és a hangulat megkoronázták a kirándulást.
Ennek apropóján teszek egy kis visszatekintést, hogy milyen volt 7 évvel ezelőtt a városban töltött néhány napunk.

Milánóból ment a járatunk portói átszállással, így picit ugyan meg kellett szenvednünk az odajutással, viszont mondhatni ajándék volt a 135 ezer forintos retúr repjegy. Este érkeztünk Rióba, taxival mentünk a szállásra, viszont sajnos nem készültünk készpénzzel. Tanakodtunk, próbáltuk kézzel-lábbal mutogatva elmagyarázni a csak portugálul beszélő sofőrnek, hogy a fizetéshez keresnünk kell egy ATM-et, majd meglepő módon előkapta a zsebéből a négyzet alakú, kis POS terminált, és egy érintéssel kiegyenlítettük a fuvart. 2019-ben járunk! Megállapítottuk, hogy meglepő módon ott sokkal szélesebb körben elterjedt és elfogadott volt a bankkártyás fizetés, mint akkoriban nálunk. Még a strandokon, a homokban kendőt kínáló árusnál is lehetett ilyen zsebterminálnál fizetni. (Magyarországon 2021-től kell biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét az erre meghatározott helyeken.)
Akkoriban még nem voltak olyan mértékben elterjedve a taxis alkalmazások, mint most. Sokszor ez meg is nehezítette az utazásunkat. Mint említettem, öten voltunk, és a taxik többségébe csak négyen ülhettünk volna be hivatalosan. Emiatt legtöbbször ketten-hárman intettük le a kocsit, s amikor az megállt, odaszaladtak a többiek is. Aztán könyöröghettünk a sofőrnek, hogy vigyen minket el a célállomásra. Emiatt a legtöbbször én feküdtem keresztben a hátsó ülésen, a többiek ölében. Utazhattunk volna tömegközlekedéssel is, azonban annyira olcsó volt a taxi, hogy inkább bevállaltuk ezt a kis kényelmetlenséget. A sofőrök meg voltak olyan jó fejek, hogy felvettek minket a büntetés kockázatát is vállalva, ha esetleg megállították volna őket a rendőrök.

Az első esténket a szálláson töltöttük pihenéssel. Nem is nagyon mertünk kimenni éjjel a városba. Sok rosszat hallottunk az éjszaka veszélyeiről, hogy még társasággal sem ajánlott csak úgy a városban bóklászni. Előre tájékozódtunk a város no-go zónáiról, amik leginkább a favelákra terjednek ki. A hallottak alapján oda állítólag amúgy is maximum egy helyi “idegenvezetővel” szabad ellátogatni, de csak ha nagyon merész és bevállalós az ember. Mi ezt nem tettük meg. Ezen felül előre letöltöttünk egy applikációt, ami külön mutatta térképen és küldött jelzéseket, hogy épp a város mely pontján hallottak lövéseket, láttak lövöldözést, történt valahol atrocitás (ez az alkalmazás később São Pauloban is hasznos volt számunkra).

A következő naptól nyakunkba vettük a várost. Azzal tisztában voltunk, hogy a karnevál idején fogunk a városban tartózkodni, azt viszont nem tudtuk, hogy ez pontosan mit is jelent és hogyan kell elképzelni. A tévéből, videókból látottak alapján azt hittük, hogy a nagy felvonulás a város utcáin van. Ez viszont csak részben volt így.

Reggel a szállodánk ablakából kinézve azt láttuk, hogy a mellékutcákból emberek tartanak a főbb utak felé kis kézzel húzható mozgóárus-kocsikkal. Amikor pedig kiléptünk az utcára, már embertömegek hömpölyögtek a város déli irányába, a part és a strandok felé tartva. Mindenki vidám volt, jókedvű, harsány öltözetben vonultak, nagyon sok fiú és lány is színes tütüt viselt.

A jó időre való tekintettel mi sem vittük túlzásba az öltözékünket: fürdőgatya, atléta és strandpapucs. Biztonsági megfontolásból csak telefon, igazolvány és némi készpénz volt nálunk, mindez a gyatya alatt megbúvó, rendkívül praktikus, vékony hasitasiban. (Nem reklám, viszont ma is kapható a Decathlonban diszkrét övtáska néven.)
A biztonságra a szállodánk londinere is figyelmeztetett: kijött hozzánk az épület elé és szólt, hogy dohányzás közben nem javasolja a telefonunk nyomkodását, mert nagy eséllyel el fogják rabolni tőlünk. Szerencsére nem ért minket semmilyen atrocitás, bár első este két barátunk után szaladtak idegenek, de végül sikerült nekik még az üldözőik előtt bejutni az épületbe.

A tömeg és a kevésbé biztonságosnak érezhető környezet gyorsan ráébresztett minket arra, hogy ide bátorságot szerezni máshogy nem lehet, csak ha magunkhoz veszünk egy kis alkoholt.
Az utcák vendéglátóhelyei vegyesek voltak: némelyik igényes és jól felszerelt, többségük viszont inkább egy késdobáló, talponálló hangulatát árasztotta. Ennek ellenére tapasztaltunk egy nagy pozitívumot: amikor rövidet vagy long drinkhez égetett szeszt kértünk, nem azért kellett szólnunk, hogy még töltsenek egy picit, hanem pont fordítva: már bőven elég lesz! Így könnyű volt oldani a feszültséget és a félelemérzetet.

Mondhatni, gyorsan beolvadtunk a helyiek és a többi turista közé, így együtt hömpölyögtünk a tengerpart irányába. Néhol csak vonult a tömeg sípok és dobok ritmusára, pár helyen viszont belebotlottunk zenés kamionokba, ahol lokális bulikba csatlakozhattunk a mellékutcákban. Ezek a spontán hangulatú bulik az úgynevezett bloco-k, melyek teljesen igyenesek, bárki szabadon be- és kicsatlakozhat. Egy a lényeg: Vamos à praia! (Irány a part!)

Kis lábjegyzet: Rió az Atlanti-óceán és a Guanabara-öböl partján terül el, és több ikonikus stranddal is büszkélkedhet, mint például a Flamengo, a Botafogo, valamint természetesen a Copacabana és az Ipanema (ezek mind külön is egy-egy városrész nevei). A város, a partok és a hegyek együttesen adják Rió gyönyörűen tagolt, drámai látképét.

És végre elérkeztünk a partra! Egészen pontosan a Glória és Flamengo városrészek egybenyíló, pálmafákkal szegélyezett parkjába, melyet kerékpárút szelt ketté. Innen már csak pár perc séta volt az óceán, ahol megmártózhattunk az öböl Flamengo strandjának simogató vizében, háttérben a Cukorsüveg-hegy panorámájával.

Másnap szintén a parton kötöttünk ki, csak más útvonalról érkeztünk a város felől. Továbbmentünk új területek megismerése felé újabb hangulatos helyeket felfedezve.
A város épületeinek többsége a régmúltból fennmaradt, díszes, neoklasszicista házak, melyek a múltban is maradtak: nyomot hagyott rajtuk az idő vasfoga. Omladoznak, és nem nagyon látszik rajtuk, hogy bárki is törődne velük. Sok helyen a villanyvezetékek kötegekben lógnak egyik oszlopról a másikra, hol hurkokban kötegelve, hol vég nélkül. Persze számos art deco és modern stílusú épület is fellelhető, de ezek állaga is kezd a múlt homályába veszni.

A tömeggel megérkezve a parkba rengeteg ember gyűlt össze kora délutánra. Piknikelős, fesztivál hangulat volt. Páran a fűben ültek, mások állva csoportosultak, néhányan pedig föl s alá sétálgattak. Önmagában is gyönyörű hangulatot árasztott a park, de mi inkább tovább meneteltünk a tömeg élén a strand felé, és végül megérkeztünk a Copacabanara, melynek széles, mégis sekélyen mélyülő homokos partja lenyűgöző volt számunkra. A vízben szó szerint el lehet merülni a hullámok habjaiban. Az emberek kedvesek, barátságosak és nyitottak egymásra. Könnyű volt itt eltölteni egy kellemes délutánt.
Tavaly egyébként pont a Copacabana volt az a strand, ahol Lady Gaga egy ingyenes, monumentális koncertet adott több mint 2 millió ember részvételével, ezzel felállítva a női előadó által valaha itt tartott legnagyobb koncertet.

Aztán picit megváltunk Riótól, mivel 12600 forintos retúrjeggyel, 3 éjszakára átrepültünk São Pauloba (erről majd külön írok). De aztán tovább szívtuk magunkba a riói életérzést az Ipanema strandon, ahol egy turisták számára biztonságosan elkerített és védett beach bárban tudtunk esténként kulturált körülmények között lazítani.

Majdnem egy teljes napot szántunk a Corcovado-hegy bejárására, ahonnan csodálatos kilátás nyílik Rióra és az öbölre, valamint itt található a Megváltó Krisztus szobra is, mely a város szinte minden pontjáról jól látható: strandról, parkból, botanikus kertből. Az utcán leintett taxisunk meglepően kedves és segítőkész volt. Felfelé menet több parkolóban és kilátópontnál is megállt velünk, és bőven hagyott időt a panoráma megcsodálására és a fotózásra. Aztán a Krisztus szobor lábához megérkezve kellett szembesülnünk azzal, hogy olyan borsos tarifát kért készpénzben, amit alig tudtunk összedobni egymás között. Biztos volt félreértés is az elején, azonban annyi taxis volt a kiszálláskor, hogy esélyünk sem lett volna alkudozni és kevesebbet fizetni. Így utólag jobban megtervezhettük volna a feljutást, illetve most már sokkal több alternatíva áll rendelkezésre. Egyrészt Rióban is vannak már széles körben elterjedt taxis appok, mint például az Uber vagy a Cabify. Másrészt létezik több megbízható programfoglaló alkalmazás, mint például a GetYourGide, ahol előre összeállított, pár órás vagy egész napos, szervezett utak közül lehet választani. Mindkét esetben előre tudod az árat, védve vagy a bankkártyádon keresztül, a második esetben pedig a program is biztosított.

A Krisztus szoborhoz való feljutáshoz külön jegyet kellett váltanunk, ami viszont tartalmazott egy kis buszos fuvart is. A szobor lábánál hatalmas a tömeg és borzasztóan magas a hőérzet napközben. A tűző napon a kőburkolatok miatt a 30 fokot 40-nek lehet érezni. A csodálatos panoráma azonban mindent feledtetett: a szobor lábánál állni és felfelé, a széttárt karjai felé nézni rendkívül felemelő érzés. Körbenézve pedig olyan, mintha a világ tetején állnál.
Külön érdekesség, hogy a szobor alatt található egy kis szent helyiség, az Aparecidai Miasszonyunk kápolna, melynek alapterülete csupán néhány négyzetméter.
A felejthetetlen élményt követően visszatértünk a városba, elmentünk a karneválra szóló, előre megvásárolt jegyekért, aztán megmártóztunk az Ipanema habjaiban.

A következő napon ellátogattunk Rio történelmi és tudományos botanikus kertjébe, a Jardim Botânicoba, mely 140 hektáron terül el. A kert leginkább a császári pálma fasorról és az orchideaházról híres, de találkoztunk kis kapucinus majmokkal, megcsodálhattuk a tavak különleges élővilágát (nekem leginkább az óriás tündérrózsa hatalmas, tányérszerű levelei nyűgöztek le), felfrissülhettünk a csendben csobogó patakok, vízesések és szökőkutak vizében.

A kert után egy másik zöld helyszínre, a Parque Lage kúria udvarába látogattunk el, ami leginkább a türkizkék színű udvari medencéjéről ismert, az épület háta mögött pedig csodálatos rálátás nyílik a már említett, Corcovado-hegyen található Krisztus szoborra.

Este elérkeztünk az egyik legjobban várt eseményéhez az utazásunk során, a karneválhoz.
Korábban nem tudtam, hogy miről is szól a riói karnevál. Ez a nagyböjt előtti időszak egyik legfőbb eseménye, melyen a különböző szambaiskolák mérik össze tudásukat a 700 méter hosszú, Sambódromo nevű arénában. A helyszín a felvonulással együtt a brazil kulturális örökség egyik legismertebb szimbóluma.

A közönség a tribünön ülve tudja megcsodálni az egymással versengő csapatok ruháit, színpompás jelmezeit, különlegesen koreografált táncait, a felvonuló kamionok mesebeli helyszínekké varázsolt díszleteit.
Összességében ez nemcsak egy buli, hanem egy rendkívül látványos, történetmesélős show is. Mindezt csupán az árnyalja, hogy a számomra utcainak hitt buli egy arénában kerül megtartásra, és a nézők nem vegyülhetnek a felvonulókkal. Ez persze érthető is annak tudatában, hogy az esemény egy több napon át tartó verseny. Ha olyan bulit és felvonulást keresel, ahol te is el tudsz vegyülni, akkor az a bloco!

A másnap délelőtt pihenéssel telt, a délutánunk első állomása pedig az Escadaria Selarón, Rió ikonikus, színes lépcsősora volt. Érdekesség, hogy a mozaikokból kirakott lépcső egyik oldalsó falán egy, a magyar címert ábrázoló csempe található “Magyarország” felirattal. A nap többi részét strandolással töltöttük az Ipanemán.

Az utolsó teljes napunk megkoronázására hagytuk Rió egyik leghíresebb természeti csodáját, a közel 400 méter magas Cukorsüveg-hegyet, melynek csúcsát felvonóval lehet megközelíteni. A maradványhegy tetejéről csodálatos panoráma nyílik a teljes Guanabara-öbölre és Rió homokos partjaira.

A Cukorsüveg-hegy lábánál van egy strand, ahonnan festői kilátás nyílik a hegyre és a vízre – tériszonyosoknak alternatívaként tudom ajánlani. A nap befejezésére ismét az Ipanemát választottuk.

Visszaindulásunk napján a reptér előtt még útba ejtettük a Holnap Múzeumát (Museu do Amanhã), melynek monumentális épülete kívül-belül nagyon modern és futurisztikus. Nevéhez híven a múzeum kiállításai a jövőnk legfontosabb kérdéseire reflektálnak.

Ez volt a második nagyobb, tengerentúli utazásom. Akkor még kevésbé voltam tapasztalt egy ilyen kirándulás programjának megszervezésében, bár annak is megvolt a maga varázsa, hogy nem voltak kötöttségek, és a barátokkal spontán alakítottuk a programot. Ma már rengeteg információ rendelkezésre áll, számos weboldal, videó és alkalmazás tudja segíteni a tartalmas időtöltést. Egy adott területről letöltött Google Maps térkép mobiladat fogyasztása nélkül tud utat mutatni a kívánt célponthoz.

Így visszagondolva, 7 év alatt rengeteget változott a világ. Azóta szinte már mindenhol elérhető többféle taxis alkalmazás, telefonjaink már eSIM képesek, és a választható lehetőségek tárháza szinte végtelen. Rióban jártunkkor, ha a városban vagy egy bevásárlóközpontban elveszítettük egymást, vagy valaki késve érkezett a megbeszélt találkozóhelyre, nem tudtunk csak úgy egy üzenetet küldeni Viberen, Messengeren vagy WhatsApp-on. Akkor még csak a külföldön vásárolható, vagy néhány esetben otthonra megrendelhető fizikai SIM kártyák léteztek. Ha egymást szerettük volna elérni, nem volt más, mint az egy percen belüli, rendkívül költséges telefonhívás vagy sms. Jó esetben sikerült felcsatlakozni egy kávézó vagy étterem wifijére.

Összességében Rióban az önfeledt kikapcsolódás, a gondtalanság és az öröm keveredett a veszélyérzettel. Az önfeledt kikapcsolódást garantálta a karnevál időszaka, az utcán hömpölygő ünneplő tömeg megadta a gondtalan öröm hangulatát, azonban mindig motoszkált bennünk a gondolat, hogy itt különösképpen kell vigyáznunk magunkra és egymásra. Az emberek egyébként vidámak, kedvesek, segítőkészek. A gyanúsabb alakok inkább sötétedés után jelennek meg az utcákon, de sok helyen fegyveres egyenruhások őrzik a rendet.